2017. december 3., vasárnap

21.Fejezet - Kiállni mellette

Sziasztok!
Hónapok teltek el azóta, hogy utoljára részt hoztam ide. Ennek nincs is különösebben oka, nem fogok szabadkozni sem. Egyszerűen csak remélem, hogy sokan olvassátok a mostani fejezetet és tetszeni is fog. 
Puszi nektek! ❤❤

*Crista*


Miután Noah kisétált az ajtón, minden szem felém fordult. Elpirulva, lihegve és kényelmetlenül toporogtam a kereszttűzben, idegesen harapdálva az alsó ajkam. Hogy is szól a mondás? Edd meg, amit magadnak főztél. Na, hát most aztán ehettem azt a bizonyos főzeléket, bár mit tagadjam, jobban örültem volna, ha Noah is itt áll mellettem és támogat.  Ő azonban valószínűleg büntetésben volt valahol, s én egyedül maradtam.
- Édes Istenem, Crista, mi volt ez? - ugrott hozzám Brigite.
- Ez? Nem is tudom. Én csak.... - dadogtam pipacsvörös fejjel.
- Hajtasz a nyilvános kirekesztettség felé? - meredt rám kikerekedett szemekkel.
- Mi? - szakadt ki belőlem egy döbbent kiáltás. - Azt hittem, nem szólsz le, mert együtt vagyunk Noah-val.
- Nem is. De ha ilyen extrém jeleneteket rendeztek, mindenki ki fog beszélni titeket. Gondolhatnál arra is, mi fog történni velem. Rám is ugyanúgy mutogatni fognak, mert barátnők vagyunk - prédikált, teljesen beleélve magát a mondandójába.
- Őszintén sajnálom, ha ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak - ráztam meg a fejem szarkasztikus mosollyal. - Nincs étvágyam, nyugodtan ülhetsz a többiekhez.
- Ugyan már, Crista! - kiáltott utánam, de csak intettem egyet és kisétáltam az ajtón, ahogy Noah is tette néhány perccel ezelőtt. Képtelen voltam felfogni, hogy az állítólagos legjobb barátnőm ilyent mondott nekem, mikor megesküdtünk, hogy semmilyen pasi sem fog szétválasztani minket. Persze nem vártam, hogy a nyakamba ugorjon és örömódát zengjen nekünk, sem azt, hogy szünetekben az esküvői katalógusokat bújjuk majd, de azt reméltem, minimum mellém áll majd a többiekkel szemben. Ehelyett inkább rám támadt, és ezáltal számomra Brigite Morgens megszűnt létezni. Nem tudtam már igaz barátként tekinteni rá. De hisz én sem szóltam le, mikor Cabe-bel szórakoztak. És az sem volt sokkal jobb, dühöngtem némán. Ők tényleg csak szórakoztak, én pedig szeretem Noah-t, ezt ő is tudja. Ha én támogattam őt, ő miért képtelen ezt viszonozni? Ennyi éven át nem tudtam rájönni, hogy ki is ő igazából? Ebben a pillanatban nem láttam Brigite-t másnak, mint egy látszatéhes perszónának, aki hajt a jó hírnévre, akárcsak Isabelle teszi nap mint nap. Nálam alapvélemény, hogy nem keveredem olyanokkal, mint a mostohaanyám. Sajnálom, Brigite, de azt hiszem, a látszólagos barátságunk itt ért véget. 

A csalódás rányomta a bélyegét az egész napomra. Kedvetlenül jártam-keltem, elviseltem a megsokasodott pletykákat, a lenéző mosolyokat, a gyűlölködő pillantásokat (mert az is akadt jó pár, többek között Noah egyéjszakás kalandjait követően), hirtelen minden lepergett rólam. Hiányzott Noah, hiányzott a barátom, hiányzott a bátyám, az édesanyám és az az apám, aki Isabelle előtt létezett. Magányosnak éreztem magam, egyedül voltam a tömegben. Egyedül Cabe felől kaptam barátságos vigyorokat, de ő sem közeledett felém különösebben, ahogy én sem feléjük. Ennek inkább Beth volt az oka, őtőle mindenkinél jobban tartottam, de meglepett, hogy a Brigite-tel való vitám után mintha kedvesebben nézett volna rám. Azt kívántam, bárcsak jobb kedvre tudnának deríteni engem, mert egy-egy pillanatban azt éreztem, megfulladok a sok elítéléstől. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor megszólalt a mobilom, s azt írta ki, hogy a szerelmem hív.
- Szia - szóltam bele megkönnyebbülten.
- Szia, bébi! - köszönt a szokásos stílusában. Imádtam, amikor bébinek nevezett. - Minden rendben nálad?
- Nem  igazán - vallottam be őszintén.
- Háború? - nevetett fel a túloldalon.
- Annyira nincs gond. Csak eléggé összekaptam Brigite-tel. Mások nem igazán érdekelnek.
- Sajnálom - mondta.
- Nem kell, Legalább megtanultam, hogy olyanokkal barátkozzak, akik tényleg érdemesek rá - vontam vállat, bár ő ezt nem láthatta. - Nálad minden oké? Azt hittem, büntiben vagy.
- Á, nem. Már amennyiben az, hogy Mrs P-vel legyek nem tekinthető vezeklésnek. De mindent elmondok, ha hazaértünk.
- Aha, job is lesz, különben a gonosz mostoha rám száll a szervezéssel. Babaváró bulit akar, vagy mit.
- Akkor átmegyek - reagálta le egyszerűen.
- Köszönöm - mosolyogtam. Letettük.

Innentől már inkább azt vártam, hogy végre hazamehessek. Fura ezt így kimondani/leírni, de tényleg tűkön ültem, úgy vártam, hogy kicsengessenek. Az utolsó órám történelem volt, hátra ültem be egy Frida nevű szemüveges lány mellé, aki azonnal jókívánságait fejezte ki a kapcsolatom iránt, közben pedig azt se tudta, hova legyen el, mert a nagy Crista Jensen melléje ült. Régebben vajon miért nem vettem észre, mennyivel jobb emberek ők, mint az állítólagos társaim? Jobban jártam volna, ha időben észhez térek. Minden esetre megköszöntem Frida figyelmességét és a társas munka is jobban ment, mint ezelőtt. A három órai csengőhang után vidáman ugrottam fel és szaladtam ki a kocsimhoz, a boldogság azonban odalett, mikor megláttam Brigite-t és a pomponlányokat, elsősorban Grace-t, ahogy az autómnál állva vártak rám.
- Nézzétek csak, itt jön a pudli, aki a korcsok útjára tévedt - nevetett fel Grace, a többiek gonoszan követték. - Mond csak, Cristácska, meddig szándékozod megtartani magadnak Noah-t? Csak mert addig én is elég jól elszórakozom majd Luke-kal.
- Hát, Grace, mindig tudtam, hogy szereted a kinőtt cuccaimat. Szólj, ha kifogytál a dolgokból, mert van egy rágóm is.
Grace elvörösödve nézett rám, szeméből sütött a gyűlölet.
- Higgy, amit csak akarsz, de nem én leszek az, akit rongybaba módjára kidobnak majd, mert nem tudod megadni a pasidnak azt, amit akar - förmedt rám, gúnyosan kihangsúlyozva a pasi szót. Ezzel az elemembe talált, minden percben rettegtem attól, Noah vajon mikor un rám és szakít velem. Összeszorult a torkom és keserű ízt éreztem a számban.

Hirtelen oldalra kaptuk a fejünket, ahol Cabe, Beth és még néhány nagy balhés lépett ki a friss levegőre.
- Nézd csak, ott jönnek a barátaid - intett arrafelé Grace. - Nem kellene inkább velük drogoznod valamelyik sarkon?
Kérdését újabb hangos viháncolás követte. Oldalra néztem, találkozott a tekintetem Bethével. Beth elfordult tőlünk s elindult, aztán láttam, ahogy megfeszül a háta, majd visszafordult és odatrappolt mellém, szembeállva Grace-szel és a hordájával.
- Figyelj csak, plasztikbarbi. Szeretnék tisztázni valamit veled. Crista velünk van, és mi megvédjük egymást. Úgyhogy ha nem akarod, hogy beleverjem a tökéletesen festett képes a tükörbe, hogy közelebbről találkozhass magaddal, akkor szálljatok le róla. Értettük egymást?
Figyeltem, ahogy Grace szeme remegni kezd, mielőtt sarkon fordult volna és elsietett. Hitetlenül meredtem Beth felé.
- Egy szót se - mordult rám, megfordult és ő is elment. Én meg ott maradtam, földbe gyökerezett lábakkal, mint egy darab fa. Ideje volt hazaindulni.

Ahogy elfordítottam a kulcsot a zárban, azonnal meghallottam Isabelle nyávogó hangját a konyhából.
- Crista, te vagy az? Gyere ide, meg kellene beszéljük, milyen színű ruhát veszel fel.
Nincs az a pénz, gondoltam.
- Farmerben megyek - kiáltottam oda neki és a szobámba mentem. Hógolyó lelkesen csóválta a farkát, ahogy követett.
- Nélküled megbolondulnék ebben a házban, kishaver - vakargattam meg a füle tövét. Alig vártam, hogy Noah végre átjöjjön és kiszabadítson a tornyomból.