2016. november 20., vasárnap

15.Fejezet - Kényszerpartner

Sziasztok, blogmanók. :) 
Párápám.... új rész érkezett. Az előbbi annyira rövid és semilyen lett, és ezt annyira szégyellem, de őszintén szólva ötletem sincs, hogyan tovább. Szünetelni, törölni mégsem akarok, így ritkábban tudok érkezni, kevesebb résszel. Az előbbi még tartalmilag sem volt megfelelő, úgy gondolom, ezért a mostanival próbállak kárpótolni titeket. :) 

*Crista* 

Alighogy Noah kilépett az ajtón, összeroskadtam a padlón. Valami furcsát éreztem, ami leginkább a hiány érzése lehetett, de nem az a hiány, amit a bátyám iránt is érzek, a tudat, hogy többé nem tér vissza. Ez inkább ahhoz hasonlított, mikor kitépik a szíved, és elviszik jó messzire tőled, te pedig úgy érzed, többé élni se tudsz. 
A fejemet a kezembe hajtottam és éreztem, ahogy könnyekkel telik meg a szemem. Nem is értem, mi volt ez az előbbi reakcióm, de fájt, hogy Noah így reagálta le az egészet. Szerettem Noah-t, attól viszont tartottam, hogy ő nem biztos, hogy viszonozza ezt, csak kényszert érez arra, hogy viszonozza a szívességet. Ezt pedig nem éltem volna túl, így inkább ellöktem őt, most pedig szenvedek.

***

Akkor álltam fel, mikor hallom apa autójának hangját. Egészen addig a földön kuporogtam, azon gondolkodva, vajon mi történik, ha Noah úgy döntene, elege van az egészből és többé nem akar velem foglalkozni. Gondolatban gyorsan összeszedtem magam, leporoltam a farmerom és beültem Ryan autójába. Próbáltam úgy tenni, mint aki nagyon elfoglalt. A garázsajtó felnyílt, csakhogy akit a másik oldalán láttam, az közel sem apa volt, de még az egyik ismerőse sem. Luke állt az ajtóban, önelégült fejjel. Úgy lépett be, mintha a vörös szőnyegen sétálna, miközben én csak bámultam. Hogyan jött be, honnan tudta, hol is a pótkulcs? És egyáltalán miért vette a bátorságot, hogy ide jöjjön? És még sok, ehhez hasonló kérdés futott végig az agyamon.
-Szia, Crista - köszönt oda Luke, figyelmem kívül hagyva, hogy úgy nézek rá, mint egy őrült. - Ronda egy autó. Miért kell neked?
Jó, az egy dolog, hogy csak úgy betör ide, na de még a bátyám féltett kincsét is ócsárolja?! Azt már nem!
-Mi a fenét csinálsz itt? - hallottam a saját dühös hangom.
-Nyugi, kislány, nem kell úgy kiakadni - vonogatta a vállát tök természetesen. - Elmondhattad volna, hogy velem akarsz a bálba menni, nem kell így letámadni, mert nem jöttem rá.
Mi van?!  Ez meghülyült? Most tényleg úgy éreztem magam, mint egy őrült. Mert hát én közel sem akartam Luke-kal menni sehova, pláne nem a bálba Emlékeztem az utolsó esetre és az bőven elég volt. Igazából abban reménykedtem, hogy Noah meghív, de erre kevés volt az esély, pláne most, mégis inkább mentem volna  egyedül, mint az exbarátommal.
-Miről beszélsz? - nyögtem ki, kínosan nevetve. Ez a helyzet annyira abszurd volt, holott sem én, és remélem sem Luke nem volt részeg. De akkor mégis honnan vette ezt a nevetséges ötletet, hogy vele akarok a bálba menni? Mert ahogy emlékszem, Luke azért nem olyan volt, aki csak úgy letámad egy embert és kezdi a hülyeségét.
-Ugyan, Crista. Tudok a titkodról - kacsintott rám. Felfordul a gyomrom. - Nem kell tettetned a bolondot. Nekem nincs ellenemre a dolog. Emlékszek az utolsó bálunkra?
Hogyne emlékeztem volna. Akkoriban imádtam kivágott ruhákat hordani és felkelteni mások figyelmét Ezzel csak azt értem el, hogy jól leittam magam és kis híján megtörtént az a dolog Luke-kal. Szerencsére hamar észhez tértem, de a gond már elkerülhetetlen volt. Ezt követően csak folyamatosan veszekedtünk egymással, rá egy hónapra pedig szakítottunk.  Szerencsémre persze.
-Igen, emlékszem - közöltem, mire felcsillant a szeme. - Hogy is tudnám elfeledni, mekkora egy szemét állat voltál. Az előbbire pedig, figyelj, Luke, fogalmam sincs, mit hallottál, de eszem ágában sincs veled menni bárhova is.
Erre csak nevetett. Hogy képes még most is nevetni? És mégis mi olyan vicces, hogy nevessen rajta?
-Én mást hallottam. De legyen - vont vállat. - Tegyük fel, hogy mégsem akarsz velem jönni. Más hívott talán? - Az arckifejezésemet látva ismét undorító módon hahotázni kezdett. Hogy voltam képes régen szeretni őt? - Mit hittél, Crista? Hogy az a Hutchins magával visz majd? Épphogy megkapja, amit akar és lelép, te is tudhatnád. Egyedül pedig semmiképp se mehetsz, a szüleid nem engednék meg azt a szégyent. Így csak én maradtam, királylány. Együtt megyünk a bálba. Szokj hozzá - lépett ki az ajtón. - Ja - fordult hirtelen hátra. - És lágy csinos.
A szerszámos láda jóvoltomból nagyot csattant a lecsukódó garázsajtón.

***

Egész idő alatt azon agyaltam, vajon ki is találhatta ki ezt az orbitális baromságot Luke-kal, mégis ki beszélhetett neki ezekről a dolgokról. Végül azon találtam magam, hogy az egyetlen ember, aki még jóban is van Luke szüleivel, s annyira örült, mikor összejöttem a sráccal, az Isabelle, a kis boszorkány. Persze képes lettem volna robbanni, mikor az az átkozott nőszemély besétált az ajtón. Nem szóltam azonnal, megvártam, hogy apa elvonuljon, és akkor mentem Isabelle után fel a szobájukba. Annak ellenére, hogy elvileg csak egy megbeszélésen voltak, Isabelle úgy kicsípte magát, mintha egy ötcsillagos étterem megnyitójára készült volna. Kérdő arccal fordult hozzám, én meg legszívesebben kikapartam volna azokat a gonoszan csillogó szemeit. Azonnal letámadtam. 
-Te mondtad Luke-nak, hogy vele akarok menni a buliba? - vontam azonnal felelősségre. 
A gonosz hárpia még félredöntött fejjel méregetett, mint valami selejtes árut. 
-Örülnöd kellene, hogy az a fiú még foglalkozik veled - mondta megrovóan. 
-Hadd döntsek én a saját dolgaimról - csattantam fel. 
Pont ekkor nyitott be apa is, vörösödő fejjel, és természetesen, mert miért is ne, rám volt dühös. 
-Kisasszony, már megint milyen bajod van Isabelle-lel?! - kiáltott rám. 
-Semmi, édesem, csak szerveztem neki egy randit, ő pedig nem akarta - húzta végig a boszorka a ronda, vérvörös körmeit apa karján. 
-Milyen randi? - nézett felé apa. 
-Azzal a kedves fiúval, tudod, Danielsék fia.
-Ez remek ötlet - értett egyet apa. Most már ő is ellenem van?
Inkább csak kiviharoztam a szobából, bevágva magam után az ajtót. Elegem van ebből az egész életből!

*Noah*

Kedvtelenül feküdtem a kanapén, komótosan bámulva a plafont. Annyira meguntam ezt az egész helyzetet, az pedig iszonyatosan idegesített, hogy bármit is teszek, Crista úgyis azt a seggfejt választotta helyettem. Beth pedig csak rátett még egy kanállal, mikor kárörvendően érkezett haza, egyenesen a szemembe mondva: 
-Képzeld csak, a drága pénzes kisasszonyod mással megy a bálba. Luke-kal. 
Itt lett végképp elegem, felborítottam az asztalt, feldöntöttem két széket, aztán valahogy lenyugodtam. Ha Crista csak játszott, hát legyen. 
Keresgélni kezdtem a telefonomban, végül megakadt az ujjam egy volt majdhogynem barátnőm nevén. Megnyomtam a hívógombot.
Szükségem van rá, hogy kikapcsoljam az agyam, ő pedig biztosan segít majd. Crista meg elmehet a fenébe. 

2 megjegyzés:

  1. Még mindig imádom. Olyan jó, hogy ez hosszabb lett, bár sajnálom, hogy kevesebb Noah és több Luke volt a történetben. Luke-ot eddig se kedveltem, ez most se változott meg. Isabelle pedig egy lotyó, bocsi a kifejezésért.

    VálaszTörlés