2016. szeptember 19., hétfő

11.Fejezet - A halott testvér története

Szép jó napot, blogmanócskáim. 
Na, kinek hogy megy a suli?
Hoztam ide is egy részt, mert ugye nem feledkezhetünk meg a dögös Noah-ról sem. Na meg persze Cristáról és az ő nehéz életéről. 
Írtam már a másik bloga is, hogy nem lesz nyári sztori, ergo kitaláltam egy újabb történetet. A címet lentebb linkelem, de még csak a design, illetve a szereplők vannak fent. Plusz megsúgom, hogy a sok happy után ez most egy kicsit depi  lesz. 
Amúgy ez a rész, mint azt a címben olvashatjátok, most egy kicsit elrugaszkodik az eddigi történésektől és visszatér egy picit a múltba. Azért remélem tetszeni fog. Plusz, ami újdonság, hogy mostantól úgy döntöttem, használni fogok gifeket is. 
UI: Ide kattintva juthattok el a legújabb blogomra, a részek érkeznek, amint az lehetséges. 
Jó olvasást!




*Crista* 


Van egy listám. Nem vicc. Legalábbis ilyen képzeletbeli lista, de már leírtam egy naplóba is. Az a neve, hogy ,,Okok, amiért beleestem Noah-ba". Mert beleestem. Minek tagadjam?
Szóval, van ez a lista. Amit rendszeresen vezetek. És ma erre a bizonyos listára egy újabb ok is felkerült. Noah végtelenül kedves, megértő és jó hallgató közönség. Beleszólás, röhögés vagy egyéb lenéző és sértő dolog nélkül hallgatta végig, hogyan is mesélek neki a bátyámról. Azt mondja, megérti. El is hiszem. Igaz, az ő testvére él ugyan, de évek óta nem látta és elválasztották tőle, méghozzá erőszakkal. Noah tudja, mit érzek. És ezért a végtelen megértéséért, és mert részint sorstársak vagyunk, egyre nagyobbra nő a szememben. Komolyan kezdek belehabarodni.

Noah-val szombatra beszéltük meg a tanulást. Isabelle vásárolni ment néhány kebelbarátnőjével, apa dolgozott. Noah elhozta az alkatrészeket az autóhoz és belepróbálta, aztán elkezdte javítani a járgányt. Persze egy idő után leállítottam, hisz még így, a jelenlegi helyzetben is rengeteg munka volt a kocsival, ő meg nem egy szerelő volt, akit csak úgy kihívok.
Besüppedtünk az autó kényelmes bőrülésébe és úgy olvasgattuk a matekjegyzeteket.
Amikor kicsi voltam, mindig Ryan tanított engem matekra. Ő mindig értette és jó volt belőle. Olyan lelkesen tanítgatott, hogy rám is átragadt a jókedv, ez ösztökélt a jó eredményekre. Ryan nyomdokaiba akartam lépni. Olyan akartam lenni, mint ő. Az emlékére egy fényképet őrizgettem a kocsi műszerfalán, az egyetlent, amit meg is tudtam menteni, az összes többit elvitte anya.
Imádtam azt a képet. Egy hónappal az előtt készült, hogy Ryan meghalt. Mindig szem előtt volt, így nem is csoda, hogy Noah azonnal kiszúrta, ahogy beültünk a járgányba.
Csendben szemlélte a képet, fura arckifejezéssel, végül nem bírt magával és megkérdezte:
-Ő ki?
A kérdése is furcsán csengett, szinte fenyegetően. Nem értettem az okát.
-Ryan. A bátyám.- simítottam végig a bátyám arcán. Erre mintha Noah kissé megnyugodott volna.
-Hasonlít rád.- szemlélte meg jobban.- Mi történt vele? Hogyan halt meg?
Összerándultam a kérdéstől. Szíven szúrt és rettenetesen fájt az elmék. A vér kifutott az arcomból.
-Nem muszáj, ha nem akarod.- simított végig a karomon.
-De, de. Az szakemberek szerint segít, ha beszélek róla.- sóhajtottam egy nagyot. És belekezdtem.

Ryan pár évvel volt idősebb nálam, a többi fiútól eltekintve pedig minden álma egy lánytestvér volt. Így addig kérlelte a szüleimet, míg megszülettem én. Imádott engem. Sokszor mesélte, hogy mikor még kisbaba volt és ő is kicsi, gyakran nézett engem a babaágy rácsain keresztül. Aztán, mikor kicsivel idősebb lettem, bemászott mellém és velem aludt. Együtt jártunk oviba. Mindig megvédett a többiek rosszindulatú viccei elől. Ő volt a tökéletes nagy tesó. 
Már elsőben is kitűnt a többiek közül. Ryan-nek remek logikája volt és erős testalkata. Mindene volt a védelmezés. Az emberek felnéztek rá, hírnév kísérte élete során. Szerették őt. 
Mikor kicsit nagyobb lettem és a középpontba kerültem, Ryan tartotta távol tőlem a nemkívánatos személyeket. Meg a pénzsóvár barátnőjelölteket. 
Sose volt barátnője. Mindig azt hajtogatta, hogy nincs szüksége egy barátnőre, csak azért, hogy legyen, akit dobnia. A csajok ragadtak rá, lévén jóképű volt, népszerű és gazdag. Őt hidegen hagyta mindez. 
Akkor döntötte el, hogy katona lesz, mikor kimentett egy kisfiút egy farönk alól. Utána mindig azt mondogatta, hogy segíteni akar az embereken az értelmetlen harcokban. Apa ellenezte a döntését, anya pedig nem is foglalkozott akkoriban semmivel sem, csak hogy meggyőzze apát, a válás nem jó ötlet. Ryan mindezek ellenére lelépett és beállt a hadseregbe. 
Az első hónapokban minden rendben volt. Ryan gyakran üzent nekem és mesélt az ottani dolgokról. Nagyon tetszett neki minden. 
Csakhogy aztán beosztották Afganisztánba. Ryan belement a dologba, mikor meghallotta, mennyien halnak meg ott az ártatlanok. És ez a hatalmas szeretete lett a veszte. 
Ryan megmentette az egyik bajtársát, úgy, hogy felfogta a társának szánt golyót. Őt sajnos nem tudták megmenteni. Csak hetekkel az eset után kaptunk róla tudomást. Anya összeomlott. Akárcsak én. 
Képtelenek voltunk nagy temetést tartani, épp csak a legközelebbi rokonokat hívtuk meg. Végigsírtam az egészet. Utána anya teljesen megváltozott, mondhatni magába fordult. 
Ryan rengeteg szerettét hagyta hátra, akik képtelenek voltak őt elfelejteni. 
Ez volt a halott testvérem története. 



-A bátyád remek ember volt.- szólalt meg Noah egy kis idő után, amit a gondolatainkba meredve töltöttünk.

Elmosolyodtam.
-Igen, az volt.- helyeseltem.- Nem kellett volna meghalnia.
-Sosem tudod, hogy mikor vesz el tőled valakit az élet.- komorodott el Noah tekintete.
-Te is elvesztettél valakit?
-A szüleim. Meghaltak, négy évvel ezelőtt. Hirtelen halál volt. Tragikus.
-Gondolj arra, hogy a lelkük mindig veled marad.- fogtam meg a kezét. A tenyere kérges volt, nyilván a fizikai munkától, de forróságot árasztott, ami arra sarkalt, hogy összefűzzem az ujjaimat a sajátjával. Noah némán fürkészte az összekulcsolt kezünket.
-Igen, így is fel lehet fogni.
Halvány mosoly játszott az elképesztő ajkán. Olyan szívesen megcsókoltam volna, megízlelve azokat az ajkakat, amikről ódákat zengtek a lányok.
Noah, mint aki a gondolataimban olvas, felém hajolt. Közben végig a szememben nézett. Az ajkaink pedig centikre voltak egymástól. Lassan az enyémhez érintette és...
Ebben a pillanatban megszólalt apa autójának dudája. Összerezzentem és elhúzódtam Noah-tól.
-Megjött apa.- suttogtam rémülten.- El kell menned.
Noah bólintott, aztán egy pillanatra még a szemebe nézett és kiszállt.
-Ott a hátsó ajtó.- mutattam a kijárat felé. Ismét bólintott.
-Hétfőn, Crista.- köszönt.
Alig vártam a hétfőt. 

2016. szeptember 1., csütörtök

10.Fejezet - ,,Baráti" segítség

Hellóbelló, blogmanóim. :) 
Mivel megígértem, meghoztam a legújabb részt. 
Gondolom jó pár olvasómnál beindult már a suli. Amúgy ki hányadikba megy? 
Mindegy, a lényeg, hogy nekem még van úgy egy hetem, amíg kezdek, szóval van még időm írni. Később majd meglátom, hogyan is lesz. 
Élvezzétek az olvasást. :) 
xxx


*Crista* 


Szinte kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy Noah segít nekem megjavítani az autót. Ez egy hatalmas gesztus tőle, amit nem tudom, hogyan is fogok meghálálni. Nekem ez rengeteget jelent. 
Luke meghallotta, mikor Brigite-nek meséltem a szerencsém, kiakadt rendesen, azzal vádolt, miért nem őt kértem fel. Lévén köztünk jelenleg semmilyen a kapcsoltat, legalább is részemről, fogalmam sem volt, miért is kellett volna őt megkérnem. 
Apának is elmeséltem a dolgot, de hasonlóképp fogadta, mint az exem, ő azon kapta fel a vizet, hogy egy ismeretlen fiút hozok a házhoz. Ezért muszáj volt olyan időpontot találjak, amikor a drága szüleim nincsenek itthon. Ez szombatra esett, mikor Isabelle és apa elmentek a nőgyógyászhoz. Utána apának értekezlete volt, a mostohám meg ment vele, mint valami hűséges kutya. Így volt időnk is.  
Reggel már írtam Noah-nak, hogy egykor jöhet. Azonnal visszaírt, hogy itt lesz. Hála az égnek. 
Valamilyen oknál fogva ideges lettem attól, hogy Noah idejön. Nem a ház vagy a környék miatt, dehogy, ez valami olyasmi lehetett, mint mikor az első randidra készülsz. Szerettem volna kiöltözni valamennyire, de aztán eszembe jutott, hogy egy autót fogunk szerelni, amiben segíteni akarok, úgyhogy maradtam egy régi farmer mellett, ami még anyáé volt és a szekrényem aljában rejtegettem, valamint egy elnyűtt pólót vettem fel melléje. A hajamat felkontyoltam. Nem épp a legelőnyösebb formán, de ez van. Ha Noah sikítva rohan el innen, miután meglát, nem lesz utána gondom a magyarázkodással, sem a hálálkodással. 
Apáék egykor indultak, nagy készülődéssel, mert Isabelle természetesen ruhát vett fel, combfixszel, egészen biztosan azért, hogy tetsszen az orvosának, aki amúgy pasi volt, ez pedig nem tetszett apának. Így volt egy kisebb veszekedés, de miután az a boszorka sírni kezdett, lenyugodott a helyzet. Sajnálatomra. Örültem volna, ha a végeredmény minimum egy válóper. Ne nézzetek rosszindulatúnak, de ti nem ismeritek az életem.
Épp hogy kifordult az utcából apa Fordja, motorbőgés hallatszott a ház elől. Kilépve megláttam Noah, és mert ő Noah, ma is eszméletlenül jól nézett ki. Fekete farmer volt rajta, ami a megfelelő helyeken szorosan rásimult, bőrdzseki, meg egy katonai bakancs. Ahogy levette a fejéről a motoros sisakot, összekócolódott a haja. Olyan szívesen beletúrtam volna. Jézusom, mi van velem? Mi=ta vannak nekem ilyen gondolataim?
-Leléptek az ősök?-jött oda hozzám mosolyogva. Csak bólintani tudtam, mert közben azt figyeltem, miként feszül a kabátja a bicepszén.- Tetszik a kontyod.- mutatott a kócos hajamra.
-Mi, ez?- simítottam végig a rakoncátlan fürtjeimen.
-Aha. Pont olyan, mintha most kászálódtál volna ki az ágyamból.- kacsintott rám. Felháborodásomban még csak nyekkenni se tudtam volna.
-Te egy érzékelten barom vagy.- válaszoltam aztán.
-Neked meg mocskos a szád.- vágott vissza.- Na, mutasd azt a verdát.
A garázshoz vezettem, aztán beütöttem a kódot (nem meglepő, apa még a garázst is ennyire védi, a kódot is csak azért tudom, mert muszáj volt elárulnia), bementünk. Levettem a leplet az autóról. Aztán várakozóan néztem Noah-ra, lássuk, mit szól. Ő meg csak nézi a járgányt nagy, csodálkozó szemekkel.
-Ez az, amire gondolok?- szólalt meg aztán, mikor kellőképp kicsodálkozta magát.
-Egy 1967-es Corvette.- adom a választ.
-Ez álmaim autója.- vizsgálja tovább azt.
-Egy Mustang mellett? Aligha hiszem el.- mondom neki hitetlenül.
-Pedig elhiheted.- von vállat.- Nem minden fiú vágyik sportautóra.
Érzem a hangjában az enyhe utalást. Igen, egészen biztos, hogy utal valakire. Tudom is, hogy kire. Vagy legalábbis sejtem.
-Mert nem minden fiú az, akinek először hiszed.- csúszik ki hirtelen a számon, de ebben a pillanatban meg is bánom. Noah értetlenül bámult rám, kíváncsian, vajon folytatom-e. Hát nem.- Öhm...valami gond van a motorral is, nézd csak meg nyugodtan.
Ő bólint és felnyitva a motorháztetőt szemlélni kezdi a dolgokat.  Kis idő múlva felém fordul.
-Gond van a motorral és pár gyertyával, de ezt olcsón el lehet intézni. Ha szeretnéd, beszerezhetem neked.
-Az annyira jó lenne.- feleltem erre lelkesen.- Meg szerintem ráférne egy alapos festés is, néhol rozsdásodik.
-Igen, az is jöhet. De amúgy nincs nagy baja, nem értem, a szerelő miért látott benne egy vagyont érő munkát.
Nem tudtam a választ, azonban így végighallgatva Noah véleményét, egészen biztos voltam abban, hogy apa keze is benne van a dologban.
-Mikor tudsz nekikezdeni.- néztem rá.
-Akár holnap is. Beszerzem a cuccokat és nekiláthatok. Max három hét és a kicsike úgy fog dorombolni, mint a legújabb példány.
-Ó, köszönöm.- ugrottam meggondolatlanul a nyakába.- Ryan boldog lenne, ha megtudná ezt. Ez a kocsi volt az élete.
-Nincs mit. És ha már így állunk, esetleg összevonhatnánk a tanulást is ezzel.- ajánlotta fel. Igaza is volt, hisz így könnyebben megoldhattunk volna mindent, a suliban pedig több időnk maradt volna az egyéb fontos dolgainkra.
-Igen, úgy jó lenne.- mentem bele.- Köszönöm, Noah. El sem tudom mondani, mennyire.
-Ugyan.- vonta meg a vállát hanyagul.- Erre valók a barátok. Mi pedig azok vagyunk.
Igen, barátok. Az egyetlen gond az volt, hogy én kezdtem nem barátként tekinteni rá.