2017. szeptember 16., szombat

20.Fejezet - Kistestvér

Sziasztok! :-)
Igen, ez a pillanat is megérkezett, végre írtam egy új részt.  Most, hogy számomra is elkezdődött az iskola, fogalmam sincs, hogyan lesz tovább, de mindenképpen igyekszem megoldani a helyzetet. 
Ez a rész most Noah köré összpontosul, csak hogy eleget tegyek a sok kis fannak. 
Ha tetszik a rész, jelezzétek. 
Ölelés és hatalmas puszi. 
xx ❤❤ 

*Noah*

Az életben megannyi megpróbáltatás után a megnyugvás egy olyan dolog, amiért minden küzdő lélek esedezik. Crista csókja pedig határozottan egy olyan dolog, ami minden mást kizár a fejemből az édes nyugodtságon kívül. El se tudtam volna képzelni ezelőtt, hogy ennyire bele legyek habarodva valakibe, aki egyszerre jéghideg és forró, gyönyörű és kegyetlen, segítőkész és egyben elveszett. Cristában pedig mindenből van egy kicsi, ez teszi egésszé az én csodálatos, kiszámíthatatlan, bátor csajomat. Imádom őt, imádom minden egyes porcikáját, minden lélegzetvételét. Jelre vágytam, hogy komollyá tehessük a dolgokat? Hát megkaptam, mégpedig tetézve. Ezennel bátran minden pénzes, pöffeszkedő alak képébe vághatom, élükön Luke-kal, hogy ez a lány az ENYÉM. És én nem adom őt egykönnyen.
Crista úgy hatott rám, mint a legerősebb drog, azonnal kizárta a külvilágot, és elrepített a rózsaszín kis felhőbirodalmába, ahol mindenki hatalmas vigyorral az arcán jár fel-alá. Már az se érdekelt, hogy valószínűleg elzárást kapunk, ha valaki beköp vagy megfognak minket. Annyiszor megjártam az igazgatóit, hogy azóta VIP belépőt is kaphattam volna. És ha Crista is mellém kerül, majd rengeteg pajzán dolgot elkövethetünk a sötét tantermekben, persze csak annyit, amennyit ő is megenged. Sose erőltetném rá magamat, ahhoz túlságosan is szeretem és tisztelem.
- Noah Hutchins - kiáltott rám valaki az ebédlő másik végéből. Ne, máris lebuktunk? Elég amatőrök lehetünk, hisz még jóformán bele se lendültünk a dologba.
- Látod, most bajba kevertél - húzódtam el az elvörösödött barátnőmtől. - Ha miattad büntetőmunkára küldenek, életem végig minden nap követelek egy hasonló ajándékot.
- Megbeszélhetjük a részleteket - suttogta, és beleharapott a felduzzadt ajkába.
- Noah, nem szép dolog megváratni - kiáltott oda másodjára is a kellemetlen betolakodónk. Mrs P, hát persze, ki mással verhetne meg a sors?
- Látod, maga az ördög jött értem - kacsintottam Cristára, ő rosszallóan összevonta a szemöldökét. - Aztán elgyere a temetésemre - nyomtam egy puszit a homlokára, mielőtt a drágalátos pszichológusom felé indultam volna.
- Tudja, remek tehetsége van, hogy elrontsa a legszebb pillanataimat - mondtam egyenesen a nő szemébe. Ő csak mosolygott a kijelentésemen, bár sejtelmem sem volt, mi olyan vicces ebben a szituációban.
- Szerintem mindkettőnk idejét kellőképp megkímélem, ha úgy teszek, mintha semmit sem láttam volna - felelte. Szuper, most meg a lekötelezettje lettem, mert nem köpött be. Nem is tudom, mi a jobb, Mrs P adósának lenni, vagy egy nap munka a suliban az eszméletlenül dögös csajommal. Az utóbbi mintha egy kicsit jobban vonzott volna. Mintha.
- Egyébként miben lehetek a szolgálatára, ha már elrángatott? - kérdeztem, miközben felvontam a szemöldököm.
- Ó, ne aggódj, Crista biztosan itt lesz, amikor visszatérsz. Most azonban egy kis kitérőt teszünk. Mondjuk úgy, hogy ez a ballagási elő ajándékod.
- Nem mintha különösebben vágytam volna rá - morogtam.
- Pedig tetszeni fog. A parkolóba megyünk - nyitotta ki az ajtót. A hátsó megálló kiüresedetten állt, a tanárok, ha tehették, elől állították le a járműveiket, miután egy exévfolyamtársunk, hálája jeléül, amiért a matektanár meghúzta őt, nemes egyszerűséggel felgyújtotta a tanár kocsiját. Most azonban nem tudtam nem tudomást venni az ott parkoló, fehér alapon vörös pöttyös Volvóról, ami eszméletlenül irritálta a szemem. Pont olyan, mint a pszichológusom.
- Nekem adja az autóját? - néztem furán. - Csak mert az van, mondhatjuk, hogy jobb is.
- Értékelem a bókot, de nem, nem fogom neked adni a drágaságom. Viszont a meglepetés távolabb van. Kivettelek az órákról - válaszolt, aztán megindult a förmedvénye felé. Én abba be nem szállok! - Gyere, ne várasd magad - sandított hátra a válla felett.
Kedvetlenül ültem le a barna bőrhuzatra, Mrs P pedig gyújtást  adott a motornak.
- Legalább elmondja, hova akar vinni. Kezdek megijedni magától - szólaltam meg.
- A meglepetés lényege a meglepetés - okított ki fölényesen, aztán kikanyarodott. Vagyis kanyarodásnak szánta, a sebességet illetve azonban hátra kellett húzódnom az ülésemen, ha nem akartam lefejelni az előttem lévő széket.
- Ennél nagyobb értelmetlenséget életemben nem hallottam még - jegyeztem meg, csak úgy mellékesen. A következő lámpánál már ijedten néztem a terapeutámra. - Van egyáltalán hajtási engedélye?
- Már hogyne lenne? - mosolygott rám.
- Egy züllött társadalomban élünk - motyogtam. Ha ennek a nőnek hajtásit adtak, mi történhet még meg? Az út további részében lapítottam. Talán ez volt a legjobb ötletem, amit ebben az évtizedben hoztam. Mrs Peterson minden piroson átment, és szerintem jó pár gyorsasági szabályt megszegett, de a lényeg, hogy egyszer sem állítottak meg minket. Az már kevésbé volt pozitívum, amikor észrevettem, hogy az elhelyezőközpontnál álltunk meg.
- Örökbe akar fogadni? - húzódtam a lehető leghátrább.
- Megnyugtatlak, eszemben sincs.
- Őszintén örvendek - sóhajtottam. - Egy percre megrettentem.
- Hm...köszönöm, legalább tudlak mivel motiválni - kacsintott. Persze, hogy a lényeget szűrte le az egészből.
Kiszállt, az ujjával intette, hogy kövessem. Vonakodtam. Ehhez az épülethez semmiféle szép emlék sem kötött.
- Remélem, örülni fogsz annak, amit látsz - kezdte Mrs P. - Csak arra kérlek, hogy viselkedj rendesen. Nehéz volt ezt megszervezni nekem.
- Nem értem - dadogtam. Mrs P benyitott egy terembe, a világom pedig hirtelen megvilágosodott.
- Noah! - ütközött a lábamnak az öcsém.

***

Percek múlva is teljes sokkban ültem, miközben a terapeutám elmagyarázta, hogy egy fél órát kapok az öcsémmel, ő és Jax új nevelőszülei pedig kintről fognak ellenőrizni minket. A lelkemre kötötte, hogy tartózkodjak mindenféle személyes kérdéstől. Efelől nem kellett aggódjanak, már tudtam a pár nevét. Crista kiderítette nekem, most csak arra kellett összpontosítanom, hogy szerezzek egy címet Jaxtől, aztán, ha minden jól alakul, végre újra egy család lehetünk.
 - Mrs Peterson - szóltam a jótevőm után. - Köszönöm.
Rám nézett, és az arckifejezése most egészen más volt, mint általában, mikor velem szemben állt. Most látott engem. Az igazi valómat, az ijedt kisfiút, aki a szülei temetésén áll, s azon fáradozik, hogy ne sírja el magát annyi ember előtt. És látta a férfit is, akinek senkije sem maradt. Azóta, hogy megismertük egymást, először igazán belém láthatott, mert az érzelmeimet a testvéremmel szemben nem akartam elrejteni. És épp ezért nem is tettem.
- Becsüld meg az alkalmat, Noah. Mást nem kérek - tette a kezét a vállamra, aztán magunkra hagyott minket.
- Hiányoztál - öleltem magamhoz az öcsém apró testét.
- Te is - nézett fel rám. A szeme könny fátyolos volt. - Nem jössz hozzám soha.
- Hidd el, jönnék, öcskös. De nem lehet. Nem hagyják.
- Anya nem szeret téged - szólt egyszerűen. - Azt mondta, te rossz ember vagy és nem tudnál vigyázni rám. De én tudom, hogy te hős vagy. Mert megmentettél. Te jó vagy, és én szeretlek. Még ha anya nem akarja, akkor is - bújt közel.
Fellobbant a gyűlöletem Adele Callahan iránt. Legszívesebben addig fojtogattam volna, míg az életéért könyörög. Ő és a férje a hibásak, hogy nem láthatom Jaxet.  Ezért pedig lakolni fognak, erre megesküszöm. Addig nem nyugszom, amíg a bíró előtt ki nem mondják a nevemet, mint Jax új gyámját. Akkor aztán lerendeztük a számlát. Most azonban félretettem az utálatot, az öcsémre fókuszáltam, és igyekeztem megragadni minden pillanatot, amit az égtől kaptam.

***

A fél óra úgy eltelt, mintha nem is lett volna. Az egyik percben még az iskoláról beszélgettünk, a következőben pedig egy eszelős tekintetű nő elrángatta tőlem, így még csak nem is köszönhetem rendesen. 
- Még gyere, Noah - kiáltott oda Jax. A nő erőszakosan magához ölelte, közben felém fordult, a tekintete pedig azt üzente, hogy soha többé nem akar látni engem. 
- Adele nem kedvel túlságosan - közöltem Mrs Petersonnal. 
- Honnan tudod a nevét? Ugye nem kérdezted meg? - hápogott a nő. - Ha igen, az a láthatási lehetőségedbe kerülhet. 
- Ne aggódjon, nem Jax mesélte el - nyugtattam meg. - De nem fogom kiadni a hírforrásom. 
- És megkérdezhetem, mit akarsz tenni az információval? - vonta fel gyanakvóan a szemöldökét. 
- Ó, ne aggódjon, miután elértem a célom, maga lesz az első, aki megtudja - esküdtem meg.  Én pedig mindig betartom az ígéretem.         

2017. augusztus 19., szombat

19.Fejezet - Megdöbbenés

*Crista*


Nem akartam tovább titkolózni és hazugságok közt élni. Az az átmeneti állapot azonban, amiben most vagyok, egyáltalán nem tetszik nekem, sem pedig a környezetemnek. De legfőképp nem Noah-nak. Bár nem mutatja, de látom rajta, mennyire mélyen megbántja, hogy még azóta se vállaltam fel őt a nyilvánosság ellen. És ugyan minek legyek apuci tisztelettudó kislánya, ha egyszer úgyse törődik azzal, mit is teszek? Neki mostanában csak Isabelle létezik, az a nő mindene. Isabelle irányítja őt, ő manipulálja, ő határoz a családunk felett. Épp ezért úgy döntöttem, elég! Mostantól én irányítok! És nekem minden vágyam az volt. hogy végre mindenkivel tudathassam, Noah Hutchins igenis az enyém, én pedig az övé vagyok, lesz, ami lesz a következmény. És persze mi lenne a legjobb helyszín az egyszemélyes kampányomhoz mint a legnagyobb pletykafészkekkel teli gimnáziumom.
Másnap reggel már vad elhatározással együtt ébredtem, és tudtam, hogy semmi sem akadályozhat meg abban, amit ma tenni akarok. Mert igen, ma az egész ebédlő előtt világossá teszem, hogy Noah és én együtt vagyunk, mert szeressük egymást. Noah Hutchins szeret. ENGEM szeret. A mosolyt még másnap reggel sem voltam képes levakarni a fejemről. Különlegesnek éreztem magam. Meg is akartam adni a módját az alkalomnak, különösen csinosan öltöztem, a türkiz kötött ruhámat vettem magamra, fekete harisnyával és a fekete térdig érő csizmámmal. Noah szerette, ha a hajam ki volt engedve és kócosan lógott a vállamra, ezért enyhén feltupíroztam, mielőtt göndör loknikba rendeztem volna. Egy kis gondolkodás után felcsatoltam anya nyakláncát is - olcsó bizsu, de szerettem. Olyan emlékeket hordozott, amikre érdemes volt emlékezni, még ha az anyám egy őrült pszichopata is. Valamikor fontos volt nekem, én pedig fontos voltam neki. Persze jóval az előtt, hogy Ryan elment, Isabelle pedig beférkőzött hozzánk.
Jókedvvel sétáltam a konyhába, ez nálam ritka volt, mint a fehér holló. Ám a kezdeti boldogság azonnal elszállt, mikor szembekerültem életem nőnemű melegkedvelőjével, aki ott állt a pultnál, kezét a mostanra hatalmasra nőtt hasán tartva.
-Milyen kis csinos vagy ma, Cristácska - nézett rám kárörvendő mosollyal.
-Legalább egyikünk legyen az - vettem oda neki, mert tudtam, hogy mostanában érzékeny a súlyára. Láttam, ahogy a dühtől elvörösödik, és csendben remekül szórakoztam rajta.
-Nem lennél ilyen kis vidám, ha apád tudna a kis barátodról - szólt vissza, a rosszindulat pedig visszaköltözött a szemébe.
-Tessék? - fagytam le egy pillanatra.
-Azt hiszed, nem láttam, kivel töltöd az időd. Az apád nem lelkesedne a punk fiúcskáért. Hogy is hívják, mindjárt beugrik, mintha említetted volna valamikor. Nem hizsem, hogy továbbra is találkozgatnod kellene vele.
-Nem hiszem, hogy kérdeztelek. Ehhez neked az égvilágon semmi közöd - csattantam fel.
-Pedig van, Critácska. Ha tetszik, ha nem, most én vagyok az anyád, és miután megszületik a baba, apádnak csak én fogok létezni. Te pedig vagy azt teszed, amit mondok, vagy arra ébredsz, hogy a nincstelen pasid mellett csövelsz majd az Isten háta mögött - fröcsögte, aztán kivágtatott a konyhából, engem otthagyva a teljes sokkban. Ez a nő egy őrült, futott át az agyamon. El se hiszem, hogy épp megfenyegetett engem. Hol van ilyenkor apa, hogy meghallja? 
Rezgett a telefonom, jelezve, hogy üzenete érkezett.
Kész vagy? írta Noah. Mellette Brigite is hagyott egyet. Érted menjek, vagy ma te vezetsz? Mindkettőnek válaszoltam, Noah-nak egy igent, melléje pedig egy szívet, a barátnőmnek pedig azt, hogy ma lesz, aki elvigyen, menjen nélkülem. Ideje volt, hogy kiszabaduljak innen, és végre csak a szerelmemmel foglalkozzak. Isabelle pedig elmehet melegebb helyekre, mert azzal tenné a legjobbat. Fogalma sincs, kivel kezdett ki. De bennem ellenfelére talált ez az álnok vipera.
A kocsi az utca végén várt, Noah tiszteletben tartotta a kérésem, hogy apa előtt még ne fedjük fel a kapcsolatunkat. Bár épp arra készültem, hogy a egész iskola előtt kitárulkozzak, apa egészen más tészta volt. Ő volt a kőfal, amit át kellett törni a szabadulásért. És egyelőre még megtörhetetlen kőfalnak tűnt.
-Szia - adtam egy gyors puszit Noah-nak, aztán észrevettem, hogy nem voltunk egyedül. - Cabe - intettem Noha legjobb barátjának, aztán a másik személy mellé fordultam. - Beth - köszöntem kevesebb lelkesedéssel.
-Elmebeteg pénzes tyúk - biccentett vissza. Ezt is megbeszéltük.
Az út további részében csak Noah-ra fókuszáltam, és ahogy a szabad az ujjait összekulcsolta az enyémmel, miközben a kezünket a combjára fektette, nem is érdekelt a külvilág.

***

Az órák hamar teltek. Túlságosan is hamar. A máskor alig vonszolódó másodpercek most szikrasebességgel pattogtak, az óra mutatói gúnyt űztek belőlem. Alig tíz percem maradt az ebédszünetig. Ez nem volt elég idő. Még nem sikerült felkészülnöm. Közben minden kérdés megfordult a fejemben, ami ilyenkor szokott. Vajon hogy fognak viszonyulni ezután az emberek hozzánk? Megvetnek? Azt hiszik, a korcsadság útjára tértem, vagy örülni fognak a boldogságomnak? És a barátaim? És Noah? De már késő volt filozofálni, a csengő megszólalt, nekem pedig elfogytak a menekülési esélyeim. Most vagy soha, Crista! Képes vagy rá. Valóban képes vagyok rá? Hiszen mikor Luke barátnője voltam, megvetettem a nyilvános nyálcserét és édelgést. Mi változott_ Bár Noah sosem volt Luke, és nem is lesz. Ő figyelmes, gyengéd, gondoskodó, egyszóval minden, amit másokban kerestem. Érte megteszem ezt a lépést. 
Szedelőzködni kezdtem, a társaim többsége már így is eltűnt az osztályteremből. A tanárnőnk az asztalánál rakta ábécé sorrendbe a házi dolgozatainkat, aztán felemelte a fejét, és egyenesen nekem szegezte a szavait. 
-Miss Jensen, úgy tudom, leadott egy kérvényt, hogy újraihassa a matematika vizsgáit. Továbbra is áll ezen felvetése, csak hogy egyeztethessünk egy megfelelő időpontot mindenki számára.  
Ó, igen, az apám egy ötlete volt. De én akartam? Őszintén, nem. A matek nem volt az erősségem. Igen, jobb voltam, mint az átlag, de sose annyira jó, mint apa akarta volna. Ráadásul nem akartam semmiféle üzleti ágra menni. Én festő vagyok. Ez az én célom, nem a pénz és a számolgatás.
-Köszönöm a kérdését, de azóta megváltozott a véleményem. Inkább szeretném hanyagolni. Igazság szerint elégedett vagyok a pontszámokkal - válaszoltam teljesen őszintén. Elég volt apából és az irányításából. 
-A pontszámai valóban kimagaslóak. Szerintem is értelmetlenség lett volna újra átvenni mindazt, amit már tud. Ez esetben rendben, vegye úgy, hogy a kérdésem érvénytelen.
-Rendben. Viszont látásra - köszöntem el, és az ebédlő fele vettem az irányt. Itt az idő.
Minden önuralmamra szükségem, volt, hogy ne rohanjak ki, ahogy beléptem a menzára. Muszáj volt emlékeztetnem magam, hogy mindez Noah miatt történik.  Azért, mert szeretem, s mert megérdemli, hogy lássa, képes vagyok teljesen átadni magam. Az asztaluk felé vettem az irányt. Bátorság. Erős vagy. Crista Jensen vagy. Ennél többet is elbírsz.
Noah felállt a székről, amikor meglátta az arckifejezésem.
-Minden rendben, bébi? - szaladt ráncba a homloka.
Bólintottam, aztán mielőtt meggondoltam volna magam, kiböktem:
-Csókolj meg.
-Mi? - kerekedett el a szem és szétnézett. Mindenki minket bámult. Remek, most meg letámadtam. Miért rontok el mindig mindent?
-Azt akarom, hogy megcsókolj. Itt és most - feleltem lassan. - Nem akarom, hogy azt hidd, nem vagyok képes felvállalni téged, mert más körökből származunk. Az se érdekelne, ha hajléktalan lennél. Szeretlek, és ez a lényeg. Úgyhogy mutassuk meg mindenkinek, mi összetartozunk - szónokoltam teljesen belelendülve.
Noah elnevette magát, hitetlenkedve megrázta a fejét, és mielőtt bármit szólhattam volna még, az ajkát az enyémre nyomta. Valakik felszisszentek a hátunkban. Mások levegő után kapkodtak, a sutyorgás pedig elindult. Nem kétség, mi voltunk a téma, de ezúttal nem érdekelt. Ott volta, ahol lennem kellett, azzal, akivel lenni akartam. Noah tüzesen csókolt, lelkesen és szeretettel teli, én pedig a karjai között végre hazataláltam.             

2017. április 27., csütörtök

18.Fejezet - Hólepte ajándék

Sziasztok, drágaságok! ❤❤
Jelentkezem egy újabb résszel, nehogy azt lehessen hinni, megfeledkeztem az én drága Noah-fanjaimról. Az igazat megvallva eddig nevolt semmi ötletem, és még az is felvetődött bennem, hogy töröljem a blogot. Aztán úgy döntöttem, a drasztikus lépés helyett szüneteltethetnék is. De
mikor végre rászántamagam a szünetelésre, megláttam ezt az új designt, egyből beleszerettem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy lesz ami lesz, én folytatom a történetet. 
Egy romantikus részt hoztam, Noah(!!) szemszögéből, hogy nektek kedveskedjek.
Ha tetszik a rész, dobjatok egy +1-et, vagy jelezzétek alul megjegyzés formájában. 
Ölel titeket,
Writer Girl ☺

*Noah*

Remélem senki se utál meg ha azt mondom, unom ezt az egész kapcsolatot Cristával. Mielőtt bárki megkövezne, korrigálom magam: imádok együtt lenni ezzel a lánnyal, gyönyörű, szerethető, nem lehet nem szeretni, de elegem van a folyamatos titkolózásból, ezt nem így képzeltem el. Tehát ha Crista nem akar lépni, szükséges lesz, hogy a saját kezembe vegyem a dolgokat. Ehhez pedig az kell, hogy megmutassam neki, igenis megéri harcolni azért, ami kettőnk között van. Na de mit adhatok én egy olyan lánynak, akinek mindene megvan, ha nem több?
Fogós kérdés, jól el is kellett gondolkodnom ezen, mert mégis Crista Jensenről beszélünk, akinek a szülei dúskálnak abban a pénzben, amit a hozzám hasonlók hátán szereznek. Egyetlen ötlet jutott eszembe, amit még anyától szereztem be, őszintén reméltem, hogy ez elegendő lesz.
Amikor nagyon kicsi voltam, anya elvitt a téli vásárra, persze arra vásárra, amit a mi negyedünkben szerveztek. El is neveztem hólepte vásárnak, annyira hullott akkor a hó. Úgy terveztem, erre fogom elhozni a barátnőm, és amikor eszembe jutott, mesélte, hogy mennyire magányosnak érzi magát, megtaláltam a tökéletes ajándékot. A tökéletes hólepte ajándékot.
Egész délelőtt izgatottan és aggódva róttam a szobát, Cabe nagyinak csúfolt emiatt, aki az unokáját várja. Hozzászoktam már, mikor mennek el otthonról Jensenék, akkor pedig írtam egy üzenetet Cristának. Egyedül vagy? Szinte azonnal jött is a válasz: Igen, apa most ment el, Isabelle pedig alszik. Magamban elmosolyodtam és kiengedtem a bennragadt sóhajt. Érted megyek, készülj el addig. Felkaptam a kabátom, magamhoz vettem a kocsikulcsot, és hihetetlenül gyorsan elértem az úti célomhoz. Crista nagykabátban, dideregve álldogált az útszélen, arcán hatalmas mosollyal nézett felém.
-Milyen kis parancsolgatós lettél - nevetett rám, és átölelte a derekam.
-Inkább csak alig tudtam várni, hogy láthassalak - öleltem vissza.
-Te aztán tudsz bókolni - forgatta a szemét, de a vidámsága nem lankadt. - Hova megyünk?
-Az meglepetés - ködösítettem, és az autó felé tereltem. Többet nem kérdezett erről, de egész idő alatt csacsogott, be nem állt a szája, és nézelődött jobbra-balra, felmérte a terepet, ahol felnőttem. Aztán ahogy egyre közeledtünk a parkunkhoz, szétszórva a sátrak és pultok is megjelentek.
-Ez egy vásár - kiáltott fel Crista.
-A téli vásár, évente megrendezik nálunk - magyaráztam.
-Köszönöm - ölelt meg. - Sose voltam még vásárban. Apa szerint ha gazdagok vagyunk, nem lenne illő megjelenni egy ilyenen. Azt mondta mindig, hogy rossz színben tüntetne fel a többiek előtt, ha az alsóbb rétegekkel keveredünk - rajzolt idézőjelt a levegőbe,
-Kit érdekel, ki mit mond? - ugrottam ki a járműből, magammal húzva őt is. - Ha sietünk, kapunk teát is. Istenien finom tud lenni.
Ebben a percben a hó is nekikezdett, hatalmas pelyhekkel hullt alá az égből, tökéletes alkalmat teremtve ezzel nekünk. Crista rám nézett és kacagott, miközben a hó belepte a haját.
-Ez hihetetlen - mondta.
-Gyere, menjünk - kulcsoltam az ujjaimat az övére.
Crista úgy figyelőzött, akár egy kisgyerek, mindent megnézett, kedvesen bánt az emberekkel, sose láttam még ilyen önfeledten boldognak, fülig ért a szája egész idő alatt. Háromszor körbejártuk az aprócska parkot, mert minduntalan újra és újra meg akart keresni valamit. Két fűzött karkötőt és egy kerámiavázát is választott magának, és bár nem volt rá bátorsága, megvettem neki a pár gipszből készült fülbevalót is. Az ember szinte azt hihette volna, gyémántékszert vettem neki, annyira hálásnak tűnt. Ki lehetett olvasni a szeméből,  hogy bár látszólag tökéletes élete van, azért az efféle apró gesztusokkal ritkán találkozik. És a fő meglepetése még hátra volt.
-Imádom - jelentette ki Crista, mikor visszafele indultunk. - Gyakrabban is elhozhatnál ilyenekre.
-Ha ragaszkodsz hozzá, egy életen át fuvarozlak mindenféle rendezvényekre, amíg élek.
-Ha ez lánykérés akart lenni nagyon bénára sikerült - vágott issza gúnyosan.
-Á, nem, az nem ilyen lenne, és biztosíthatlak, hogy nem lenne lehetőséged kikosarazni.
-És ha apa ellenezné a dolgot? - húzta össze a szemét játékosan.
-Akkor megszöktetnélek, és egy lakatlan szigeten élnénk, ízen, gyümölcsökön és szerelmen -csíptem a karjába.
-Hm. tetszik - nevetett fel. - Mikor kezdjük?
Örültem, hogy a hangulat megmaradt, de az órák teltek és teltek, és Crista egyre idegesebb lett, tudtam, hogy lassan haza kellene mennie.
-Szeretnék még mutatni valamit - mondtam neki, ő a szájába harapva bólintott, de láttam, épp azon töri a fejét,  mit fog kapni otthon.
A házunkhoz vezettem, erre ő összehúzta a szemöldökét.
-A hálószobába akarsz csábítani?
-Sikerülne? - néztem rá csábítóan, mire teljesen elvörösödött.  - Igazából ez is jó ötlet lenne, de másra gondoltam. - Elővettem a kis dobozt, amiben az ajándékom lapult. - Eszembe jutott, hogy magányos vagy otthon, hát gondoltam - nyújtottam oda a dobozt. Crista kíváncsian szemlélte, aztán felemelte a fedelét, amiből egy fehér kis gombolyag ugrott ki.
-Istenem, egy kiskutya - döbbent meg. - Az enyém?
-Igen. Egy barátomnál született, de sokan lettek, és nekem adta. Szobatiszta.
-Ez olyan aranyos - nézett rám. - De apa nem fogja hagyni. hogy otthon tartsam. - Megint a kutyára nézett, gondolkodott, aztán magához ölelte a kis állatot. - Nem érdekel apa. Megtartom.
-Tetszik? - kérdeztem.
-Nagyon. Hógolyó lesz a neve, hogy sose felejtsem el ezt a napot.
Örültem, hogy a tervem bevált, Crista le se tette a kutyát egész hazaúton. Örültem, hogy adhattam neki valamit, ami majd rám emlékezteti.

Crista

Pont azt kaptam apáéktól, amire számítottam, beleérte Isabelle sápítozását is. Azon akadt ki, hogy mégis hogy hagyhattam otthon terhesen, és mentem el valami huligánnal. 
-És ha baja lett volna a kicsinek?! Ki segíthetett volna, ha te itthon se vagy? - kiabált apa. 
És persze megkaptam a magamét a kiskutya miatt is. 
-Ez a bolhás dög nem maradhat a házban - húzta az orrát a banya. A reakcióm az egészre  mindössze az volt, hogy hazajöttem, a kutya pedig az enyém, tehát marad. Nem engedtem, hogy tönkretegyék ezt a gyönyörű napot. 
Este, mikor az ágyamon fekve játszottam Hógolyóval, megszólalt a mobilom, azonnal odapattantam, és felvidultam, mikor Noah számát láttam. 
-Szia - köszönt. - Minden oké otthon? 
-A szokásos, de amúgy igen - feleltem nemtörődöm hangnemben. 
-Akkor jó. Nem akartam. hogy bajba kerülj miattam. 
-Semmit se bántam meg - nyugtattam. - Köszönöm a mai napot. 
-Neked bármit  - válaszolt. - Aludj jól. 
-Te is - kívántam, de hirtelen úgy éreztem, ez nem lesz elég azok után, amit értem tett. - Szeretlek, Noah - mondtam ki a mondatot, ami régóta nyomta a szívem.
Pillanatnyi csend következett, amitől megrémültem. Lehet. hogy túl korai volt még ez? 
-Én is szeretlek téged, bébi - szólalt meg végül, rólam egy tonnányi súly gördült le.
Hatalmas vigyorral az arcomon aludtam el aznap.   

2017. április 16., vasárnap

Kellemes Húsvétot!


Drága kicsi blogmanócskáim, a lehető legjobb, legkellemesebb és legszebb ünnepet kívánom nektek és a rokonságnak, remélem, hogy a legtökéletesebb módon fogjátok eltölteni ezeket a napokat. Mindent jót nektek Húsvétra! 
xoxo Writer Girl 

2017. február 7., kedd

17.Fejezet - Andalító boldogság, szigorú némaság

Sziasztok, manócskáim. :))
Egy ideje mind rá kell jönnöm, hogy sorra hanyagolom el minden blogom. Ez pedig nagyon nem jó. Mint már egyszer elgondoltam, de végül eldobtam az ötletet, talán megint szüneteltetnek kéne ezt a történetet, mert bár címötleteim vannak, megvalósítani elég nehéz számomra. Nem tudom, milyen lett ez a fejezet, az biztos, hogy elég rövid, remélem azért elmegy, de ha mégse sikerült olyan munkát végeznem, amit ki is adhatok a kezeim közül, csak szóljatok, és valamilyen módon orvosolom. Vagy megpróbálom. 
A blog designcserén esett át, a régit már meguntam, ami az igazság, és ez a mostani olyan más és nagyon tetszik nekem. 
Sok-sok puszit küldök nektek,
xoxo Writer Girl

*Crista*

Ha erősen hiszel benne, minden álmod valóra válhat, akár egy Hollywoodi boldog végű varászmese. Talán nem érkezik meg tökhintón a tündérkeresztanya, nem bújtat üvegtopánkába, nem tör az életedre egy irigy mostohaanya (bár őszintén nem csodálnám ha így lenne), és nem alszol át száz évet az igaz szerelemre várva, a mesés befejezés akkor is megtörténhet. Ez a befejezés pedig valami még csodálatosabb dolognak a kezdete. Mindenki megkapja előbb vagy utóbb a jutalmát, legyen az rossz avagy jó. S mi sem tükrözi ezt jobban, minthogy most itt állok az autók lámpájától megvilágított utcán, a toronyóra éjfélt üt, mi pedig szinte összeforrunk Noah-val. Azzal a Noah-val, aki fél perccel ezelőtt megcsókolt engem, igen, Ő csókolt meg ENGEM, és azóta sem engedett el, még a gigantikus puszi után is magához ölel, lehunyjuk a szemünket, a homlokunkat egymásnak támasszuk, közben pedig levegő után kapkodunk. Szorosan összezárt szemekkel mosolygok a semmibe. Ez tényleg valami csodaszép dolog kezdete.

***

A naptáram szerint pontosan egy hete alkotunk egy párt Noah  Hutchinssal. Felvállalni még ugyan nem vállaltuk fel a nagyközönség előtt, részben a téli szünet miatt, és részben miattam is. Noah nem volt oda az ötletért, de őszintén, ki is hibáztatná érte. Úgy érezte, miatta vagyok húzódzkodó, netalán Luke miatt, míg végül el nem magyaráztam, hogy egyszerűen nem érzem őt késznek arra, hogy belekeveredjen az életem okozta zűrbe. Ráadásul abban is teljesen biztos voltam, hogy apa semmiképp se fogadná el a kialakult helyzetet. Isten óvja azt az embert, akire apa rááll. Egyszer történt, hogy egy üzlettársa világosan megmondta a véleményét Isabelle-ről, gondolhatjátok is, hogy mit, Isabelle pedig hisztisen elpanaszkodta mindezt apának, aki nem elég, hogy visszamondta az ajánlatot, ki is rúgatta az illetőt, sőt, még fel is jelentette, a szegény pára pedig jókora összeget kellett fizessen a banyának. Ezért is, Noah-nak bármennyire rosszul is esett mindez, nem voltam még felkészülve a háborúra. Nem voltam készen a vesztésre.
Az alatt a rövid hét alatt, amit szünetnek tudhattunk be, a diáksereg között hatalmas téma volt a Luke vs Noah verekedés, mindenki találgatott, mindenki tervezgetett, de egyvalami mindenkinek választ nyújtott: az egész miattam történt. Szerintem már mindenki várta a legelső tanítási napot, kíváncsiak voltak a fejleményekre, a jóakarók és a rosszakarók egyaránt. Ilyen hangulatban visszatérni egy párként olyan, mintha céltáblát tűznél a fejedre. Talán Noah még nem ismerte eléggé a gimi alapszabályait, én igen, pontosan tudtam mindent, s féltem is tőle, nagyon.
Tehát mindent összefoglalva a lényeg, hogy bár egy párként tekintettünk, magunkra, az osztálytársaknak, évfolyamtársaknak, meg úgy az egész diákságnak erről nem kellett tudnia. Most frappánsán hogy is old meg a helyzetet? Maradtak a korrepetálások és a délutáni tanulások az együtt töltött időben. Nem romantikus, nem is gyertyafényes randi, de valamit mindig meg kell szokni, mert úgy hozza a sors. A többi szabadidőmet, mikor a szülők figyelmét  kellett élveznem, mert nem igazán tetszett nekik, hogy mondjuk örökre végeztem az exbarátommal, Brigite mellett töltöttem, de ő sokszor annyira elvolt magával meg az új udvarlójával, hogy az idő csigalassúsággal telt mellette.       -És képzeld, mikor hazavitt a menő autójával, az ajtóban kaptam egy hatalmas puszit tőle - mesélt e tovább a saját baját az állítólagos legjobb barátnőm, velem mit sem törődve, észre sem véve, hogy kedvetlenül kuksolok, és egyáltalán nem izgat az új áldozata, mert úgy sem maradnak  tovább két hónapnál együtt. De nekem minden alkalommal végig kellet ezt szenvednem vele, mint gy figyelmes társ. És a felém háruló figyelem mégis hol maradt el?! - Collin azt is mondta, hogy szuper csaj vagyok, és áthívott magához holnapra, aztán el akar vinni randira, de gondoltam, előbb elkérem a piros ruhád, mert az olyan jól áll nekem. Crista, minden oké?
Vágtam egy grimaszt, ami igazából mosolynak készült, de elveszett valahol félúton, így látszott rajta, mennyire erőltetett lett. Én őszintén próbáltam kedves lenni, tényleg, rendes barátnő, egy megértő barát, de az utóbbi időben minden a feje tetejére állt, teljesen tehetetlennek éreztem magam, ő pedig még akkor is képes volt ennyire egoista lenni, mikor lerítt rólam, hogy valami egyáltalán nem kerek. Nem akartam kiakadni, sem szemétnek tűnni, mégis nagyon elegem volt már ebből az állapotból, meg Brigite hozzáállásából, ami nagyon kezdett Isabelléhez hasonlóvá válni. Vagyis csak én, és senki más nem számít.              
-Persze, minden rendben van - erőltettem magamra egy vérszegény mosolyt.
-Akkor jó - vont vállat, majd vissza is tért magára. - Szóval, kölcsönadod a ruhát?
-Izé, az van, hogy azt a ruhát akarom felvenni apuék babaváró bulijára - hazudtam, és tudtam, hogy Brigite is tudja ezt, elvégre tisztában volt vele, hogy gyűlölöm azt a piros ruhát. De ne már, elkéri, mert jól áll neki?
-Nem is kedveled azt a rongyot - kapta fel a vizet, már rongynak titulálva az előbbi darabot. Micsoda véleményváltozás! - Jó, tudod mit, akkor keresek mást. Azt hittem, ennél jobb vagy - pattant fel, és kiviharzott a szobámból. Még az emeletről is hallottam, ahogy becsapja az ajtót. A lelkiismeretem azt diktálta volna, hogy menjek utána, mégsem tettem. Egyszerűen nem érdekelt az egész annyira, hogy most utána rohanjak és kérleljem a bocsánatát. Helyette eldőltem az ágyon és olvastam.
Délután öt felé megszólalt a telefon, a kijelzőm pedig Noah nevét dobta ki. Hatalmas mosollyal a fejemen vettem fel a készüléket.
-Szia - köszöntem lelkesen, mint egy gyerek a cukorboltban.
-Szia - köszönt vissza, és éreztem, hogy mosolyog. - Mit csinálsz?
-Várom, hogy a liba és a pincsi menjen el itthonról - célozgattam Isabellre, meg arra, hogy apa kutyamódra követi mindenfelé. - Igazából unatkozom. Nem jönnél át?
-Mikor lépnek le az ősök?
-Szerintem max negyed óra, fél hatra beszélték meg a rendezővel a találkát. Isabelle bulit akar a gyereknek. Apa mindig szeret pontos lenni - gondolkodtam.
-Fél hatra ott vagyok.
Igazából ez volt az a pillanat, mikor totálisan kétségbe estem. Oké, Noah már jó párszor volt nálunk, de még nem úgy, mint a pasim, és ettől beparáztam. Vajon átöltözzek? Csinos legyek, vagy hétköznapi? Csináljak valami kaját? Vajon mit fogunk csinálni, míg jönnek apáék? Végül arra jutottam, hogy majd max megnézünk egy filmet, a kinézetemet meg elég jónak gondoltam, vékony leggings volt rajtam, kicsivel térd fölé érő kötött ruha, a hajam pedig befonva pihent a vállamon. Ciki lett volna kiöltözni egy egyszerű délutánhoz.
Alighogy apa luxusautója kihajtott az utcából (olyan erős motorja van, hogy még a szomszéd városból is hallatszik, ha az ember jobban odafigyel), azonnal figyelmes lettem a motor zúgására. Szinte kétség nélkül tudtam, hogy Noah érkezett, a fellegek közt röpködve siettem eléje az ajtóba. Lehet, hogy csak az új helyzet, de Noah-t még a szokásosnál is jóképűbbnek találtam a fekete, térdél kikopott nadrágjában, a nyitott bőrdzsekije alól kikandikáló fekete pulcsijában és a sisaktól összekócolódott sötét hajával.
-Szia - suttogtam zavartan, ő pedig egy eszméletlen mosoly kíséretében megragadta a derekam, magához húzott, és egy hatalmas csókot nyomott a számra. Ahá, szóval így állunk! Még egy kis idő, amíg beleszokom, hogy ne piruljak el, de meg lehet kedvelni.
-Senki sincs itthon? - kukkantott be mögém a házba, én pedig még enyhe kábulatomban megráztam a fejem. - Szuper - vigyorgott rám édesen, és a vállamat átkarolva belépett a személyes kastélyomba, ami inkább egy várbörtönhöz hasonló.
-Bocsi, ha kupi van, Brigite nálunk volt, és kedvetlenül lépett le - magyarázkodtam lányosan, a hajamat csavargatva, bár minden volt a nappaliban és úgy a ház minden részén, csak rendetlenség nem.
-A szöszi barátnőd, ugye? - gondolkodott magában, keresve a névhez illő arcot. - Ő sem tud semmit rólunk?
-Nem - ráztam a fejem. - Egyelőre csak mi vagyunk ennek a részesei.
-De jó - vágta le magát a kanapéra, az arcáról leolvashattam, hogy nem nagyon tetszik neki, hogy még egy hozzám közel álló személy elől is eltitkolok mindent.
-Én csak szeretnék még egy kicsit kimaradni abból, ami jön - kucorodtam le melléje, fejem a vállára hajtva. Ettől egy kicsit megenyhült, de nem nagyon.
-Jó, mindegy. Nézzünk valamit - tanácsolta, én pedig kerestem egy filmet. Néma csendben  néztük végig, próbáltunk örülni az együtt töltött pillanatnak. Nem sikerült.        

2016. december 31., szombat

Boldog Új Évet!

Drága kicsi blogmanócskáim! Boldog Új Évet, szerencsés és bőségekben teli új esztendőt kívánok mindenkinek, mindazonáltal szeretném megköszönni mindenkinek, hogy olvassa a blogom és azt is, hogy a megjegyzésekkel kedvesen motivál engem. Kívánom, hogy minden álmotok teljesüljön. :)

2016. december 21., szerda

16.Fejezet - Éjféli csók

Sziasztok, blogmanók. :))
Mindig úgy elhanyagolom ezt a blogot, ami engem személy szerint nagyon tud zavarni, így úgy döntöttem, ideje már ide is jelentkezni, így megpróbáltam egy hosszabb fejezetet hozni. Szerintem már mindenki rájött, aki elolvasta a címet, hogy most egy fordulópont érkezett el a közkedvelt szereplőink életében. Nem akarom tovább sokasítani a szót a semmiért, remélem tetszik, írjatok véleményt alul. 
xoxo Writer Girl :)) ❤❤
*Crista*

Ha valaki azt mondta volna nekem egy hónappal ezelőtt, hogy a mai nap egy hatalmas fordulópont az életemben, valószínűleg azt hittem volna, hogy őrült, esetleg kinevettem volna. De az sem valószínűtlen, hogy csak egyszerűen otthagynám, utána pedig jól kinevetném a háta mögött. Azok után azonban, ami a mai nap történt, el sem tudom képzelni, hogy az életem a régi maradjon. Hatalmasat változott körülöttem minden, és már én magam sem lehetek a régi soha többé.
Még a bál gondolatát is utáltam, pedig eddig mindig olyan kitörő izgalommal vártam, most azonban Luke kiölte belőlem a jókedvet. Emellett Isabelle is ette a fejem a másik félről,mondta a szokásos idegesítő szöveget arról, hogy a jó kinézet mennyire fontos egy nő életében, meg bla bla bla, én persze figyelmen kívül hagytam, amíg lehetett, azonban mikor rám erőszakolta magát a ruhavásárlásnál is, már nem bírtam tovább. Olyan ruhadarabokkal állt elő, hogy az nem igazi, de én fel nem vettem volna akkor sem, ha lefizettek volna. Egyszerűen nincs az a pénz, hogy egy banya miatt prostituáltnak nézzek ki mindenki előtt. Kínomban végül elhívtam Brigitet is, hogy segítsen ki engem a megfelelő öltözék kiválasztásában, ő pedig boldogan belement, persze Isabelle is kijelentette, hogy ő is elkísér minket, ennek kevésbé örvendtem. És annak sem, hogy amint otthon, a boltban is viselte magát, előtört belőle a szokásos ,,madame". Végül beletörődött vagy nem, én magam választottam, a saját elképzelésem szerint.
A ruha, amit megvettem, egyszerűen meseszép volt. A rózsaszín és a vörös átmeneti színében pompázott, pánt nélküli, szív alakú mellrésszel. Ezt egy, a hasamig leérő gumis rész követte, ami rám tapadt és szépen kiemelte a félig meddig karcsú alakom, a hasam pedig nem látszott. A csípőmön egy csinos, vékony, ezüst öv feszült. Az alsószoknya szintén rám tapadt, amit körbevett egy térd fölé érő, hullámzó réteg, középen enyhén széthasítva. A szoknya minden lépésnél körülöttem lebegett, mesésen állt, és tökéletes volt a vörös hajamhoz is, ráadásul olcsón sikerült megvennem. Isabelle tiltakozott ellene, de ketten voltunk az egy ellen, nyertünk, mi több. apa is úgy vélte, gyönyörű leszek benne a bulin.   Brigite egy sötétkék, hosszú nyakú, háromnegyedes ujjú, térdig érő szaténcsodát választott, az ára láttán elsírtam volna magam, a barátnőm mégis túl bőkezű volt magával szemben, mert simán kijelentette, hogy extra dögös benne, neki kell.
Szóval kábé így telt el ez a csodás vásárolgatás, ami eredetileg szórakoztató lett volna, de nem lett, mégis, legalább sikeres volt, és valahogy eltelt. Azt már kevésbé vártam, hogy Luke meg az önelégült feje beállítson hozzánk, azzal a szándékkal, hogy elvigyen magával. Keserű mosollyal az arcomon készülődtem, lévén nem az az ember volt a várva várt kísérőm, akit igazán akartam.
A szolidat választottam a kinézetemben, ugyanis biztos voltam benne, hogy ha valami kihívót vennék, Luke úgy értelmezné, hogy ez neki szól. Csak enyhe szemfestéket vittem fel, kis spirált és szájfényt, a hajam pedig apró copfba fogtam kicsivel a tarkóm felett néhány tincset szabadon hagyva. Ezzel meg is voltam, nem akartam túlcsicsázni semmit se, lévén a kevesebb több elv érvényesült nálam. Így álltam készen arra, hogy életem legrosszabb bálján vegyek részt.
Pontban kilenckor érkezett Luke, méretre szabott, háromrészes öltönyében. A boszorka Isabelle nem hagyta abba az órákat, hogy milyen helyesek is vagyunk együtt, nekem meg se kedvem, se türelmem nem volt megmondani, hogy hova is tegye a megjegyzéseit, mert úgysem ér el semmit, soha többé nem szándékozok összejönni egy olyan személlyel, aki csak egyetlen dolgot akar tőlem, azt pedig nem akarom megadni neki.
Luke úgy mosolygott rám, mint a következő trófeájára.
-Gyönyörű vagy, Crista - bókolt nekem, még csókot is nyomott a kezemre. Undorodva húztam vissza, meglökve Luke vállát. Ő úgy mosolygott ezen, mintha valami jó vicc lenne, és csak hülyülnénk, pedig mi sem állhatott volna messzebb az igazságtól.
-Majd jövök - vettem el a kabátom, a mobilom belegyömöszöltem egy táskába, aztán kifordultam az ajtón. Meg se lepődtem azon, hogy ez jókora limuzin parkolt a házunk előtt. Ez mind annyira nagyon, de nagyon vallott erre a pénz- és figyeleméhes srácra.
Luke a hátamra fektette a kezét, mire kellemetlenül megszaporáztam a lépteimet, ő pedig nagyot sóhajtva eredt utánam.
-Legalább úgy tehetnél, mintha örülsz nekem- morgott gorombán.
-Tehetném, de mivel kényszerítettek - vontam vállat ugyanolyan hangsúlyban. - Ne várj tőlem sokat ezek után.
Ezek után az utat csendben töltöttük el.

A suli előtt már nagy volt a nyüzsgés, mikor megérkeztünk. Minden szem felénk fordult, ahogy Luke kisegített, pontosítok, kiráncigált a limóból, ugyanis az eszemtől ott töltöttem volna minden egyes percet. Magamba fordulva léptem be az ajtón, még csak nem is mentem fényképet készíteni, legyen csak, amiről pletykáljon utána a sok rosszakaró. Luke lelépett, amint lehetett, ráfogta, hogy fontos dolga akadt, pedig tudtam, hogy a hátsó öltözőben isznak a többiekkel, ezerszer tapasztaltam már. Luke nyilván abba a hitbe ringatta magát, hogyha már nem érdekel engem, minden el is felejtek. Magamban fortyogva vágtam le magam az ideiglenesen kialakított pulthoz, magamban átkoztam mindenkit, akit lehetett.
Percekig ülhettem magamban, csak Brigite botladozott oda pár percre a tűsarkain, hogy bemutathassa Collint, az új pasiját. Collins Sanders új diák volt, egy csereprogramnak hála került hozzánk. Nem ismertem igazán, párszer láttam, ahogy elvolt a többiekkel, de nem ismerkedtünk. Mindezek mellett meg kellett hagyni, hogy helyes srác volt a barna hajával, és a nagy, világoskék szemeivel, nagyon jól nézett ki a barátnőmmel, én meg örültem, hogy Brigite végre túllépett Cabe-en, aki, ha jól láttam, igencsak közeli kapcsolatot ápolt Beth-szel az egyik sötétebb sarokban.
Már azon voltam, hogy kész, én megyek, mikor hirtelen valaki levágta magát mellém, aztán megcsapott Noah kellemes illata. Rendesen meglepődtem, hisz úgy tudtam, Noah nem jár ilyen helyekre gyakran.
-Nézd csak, kit hagyott ott a partnere - húzódott gúnyos mosolyra a szája. - Nem jött össze a randi?
Hátranéztem a ,,partneremre", aki épp egy gyanús löttyöt vedelt, aztán visszafordultam.
-Luke egy idióta - mondtam az igazságot. - Azért jöttem vele, mert apáék megtervezték. Vagy Isabelle. Nem is tudom igazán, de szerintem az a házisárkány is benne volt.
-Nekem nem úgy tűnik, mintha a srác annyira aggódna érted - nézett ő is a válla fölött Luke-ra. Most kihasználtam a pillanatot, és végignéztem rajta. Fekete farmert viselt, fehér inget, ami a könyökéig fel volt gyúrva, és fekete katonai bakancsot. Nem volt rajta sem zakó, sem nyakkendő, nekem mégis ő volt a legdögösebb pasi az egész teremben.
-Hát nem is. Akart valamit, de most, hogy tudja, úgysem lehet az övé, inkább felszed valakit, nehogy romokba dőljön az önbecsülése - húztam el a szájam.
-Erről inkább nem akarok tudomást szerezni - szorította ökölbe a kezét, az ujjai egészen elfehéredtek. -Akarsz táncolni? - tereltem hirtelen el a témát.
-Nem igazán vagyok az a....táncos fajta.
-Hát, én abban hiszek, hogy egyszer mindennek eljön az ideje - álltam fel, aztán a kezétől fogva húzni kezdtem. A zene lassúra váltott, én pedig hozzábújtam Noah-hoz, éreztem magamon az óvó ölelését, lehunytam a szemem, és élveztem a pillanatot amíg lehetett....., mert meglehetősen hamar vége lett.
Alig hogy beleéltem magam mindebbe, hirtelen valaki ellökött Noah-tól, Luke pedig dühösen mászott Noah képébe. Elég viccesen nézett ki a helyzet, lévén Noah magasabb és izmosabb is volt, arról ne is beszéljünk, hogy Luke részegen dülöngélt, Noah pedig elég stabilan állt a lábán.
-Szóltam, hogy szállj le a csajomról - fröcsögte Luke.
-Nem én hagytam magára egy bulin, ahova együtt jöttünk - replikázott Noah higgadtan.
-Úgy néz ki, nem vetted a szitut, de én szívesen besegítek - vágott Luke hirtelen egyet Noah gyomrába. Az utóbbinak épp egy izma rándult meg, aztán visszavágott, méghozzá erősen. Luke egy akkorát kapott az állára, hogy azonnal padlót fogott, a szája pedig felhasadt. Noah újra ütni készült, de elkaptam a karját.
-Hagyd, ne bántsd - csimpaszkodtam rá, aztán Luke-hoz fordultam. - Te pedig ne viselkedj úgy, mintha  valami használati tárgy lennék. Miután a fiúk továbbra is gyilkosan meresztgették egymásra a szemüket, muszáj volt valamit tennem. - Noah, kérlek, menj egy kicsit ki. Luke, nekünk beszélnünk kell. - Noah tiltakozni akart, de a mellkasára fektettem a kezem. - Tíz perc, és jövök, ígérem.
Amaz fújtatva ment ki a teremből, én pedig ott maradtam a részeg exbarátommal. Luke feltápászkodott, én pedig intettem, hogy menjünk hátra.
-Oké, ezt abba kell hagynod - fakadtam ki, mikor hallótávolságon kívülre kerültünk.
-Mit? - értetlenkedett.
-Ezt az egészet, hogy úgy csinálsz, mintha együtt lennénk. Annak már rég vége.
-Ezt még senki sem mondta így a képembe - hajtotta hirtelen le a fejét.
-Pedig igaz - vontam vállat. - Jó volt, amíg volt, de elmúlt. Tovább kell lépnünk.
-És ő boldoggá tesz? - nézett kifele, nyilván Noah-ra célozva.
-Azt hiszem - vallottam be. - Vele olyan nagyon más. Neked is meg kellene keresned a boldogságot.   -Igen, igazad lehet - nézett szomorúan, aztán hirtelen magához rántott. - Sose foglak elfelejteni, Crista. Nagyon szerettelek valamikor.
-Én is téged. - Valamikor. - Most mennem kell.
Elléptem tőle, és rohantam kifele, a saját boldogságom felé.

*Noah* 

Már letelt a tíz perc, de Crista még nem volt sehol, és ez nagyon idegesített. Bele se mertem gondolni, mit teszek, ha Crista azt a senkiházi fajankót válassza helyettem. Az biztos, hogy nem állok jót magamért. 
Még kabát se volt rajtam, úgy fagyoskodtam a hidegben, készen állva, hogy induljak, ha Crista nem érkezik meg. Aztán mikor már tényleg indultam volna, kicsapódott az ajtó, és kilépett rajta a vörös angyalom. Odasétált hozzám, végig a szemembe nézve. 
-Mond, hogy engem választottál - karoltam át a derekát. 
-Téged választottalak. Mindig - felelte. 
Nem is kellett több, azonnal magamhoz vontam, és végre megcsókolhattam, amire már olyan régen vágytam. Egy közeli harang pont éjfélt kongatott. Hát mégis vannak tündérmesék!